hírek

Eredményesen zárult az Iron Curtain Cycling projekt kereteiben megvalósuló 10 alkalmas kerékpáros túravezetõ képzés.

A képzésen résztvevõk nyolc elméleti és két gyakorlati képzésen vettek részt, angol nyelven, mely során megismerkedtek a túravezetés alapjaival, kerékpáros közlekedéssel, a projektben kialakított tematikus utakkal és számos, a túraszervezéshez kapcsolódó tudást sajátítottak el, mind elméletben, mind gyakorlatban.

 

 

A képzés 2018. október 6-án kezdõdött 15 szlovén és magyar résztvevõ számára, négy hónapon keresztül tartott. A tizedik modul terepen történt; Lentiben, Lendván, Muraszombatban és Szentgotthárdon. A részvevõk különbözõ feladatokat kaptak: felderíteni, megismerni, felmérni egy-egy település és annak környékének a kerékpároshálózatát, a kerékpározáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat, majd ennek alapján elkészíteni egy kerékpárosbarát szolgáltatási csomagot. A résztvevõk ezt követõen kerékpártúra vezetõi tanusítványban részesültek.

A képzés célja olyan helyi kerékpáros túravezetõk kinevelése, akik kitûnõen ismerik a hazai táj és tágabb környezet nevezetességeit, sajátosságait és rendezvényeit, amelyek közvetve vagy közvetlenül kapcsolódnak a Vasfüggönyhöz, s ezt szakszerûen bemutatni is képesek legyenek. A képzés fontos modulja a látogató- és örökségmenedzsment ismeretek átadása, a turizmusból származó környezetterhelés hatásainak mérséklését célzó módszerek megismertetése, tehát az ökológiai lábnyom csökkentése.

fotógaléria

további hírek