hírek

ArcheoDanube – 1. Periódus a végéhez ért

Az Interreg Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében megvalósuló ArcheoDanube projektünk az első periódus végéhez ért.

Munkatársaink az ArcheoDanube projekt keretében teljesítették az első munkacsomagban előírt szakmai feladatokat.

Többek között a kulturális örökséghez, régészethez és régészeti feltárásokhoz kapcsolódó nemzeti, regionális és helyi stratégiákat/jogszabályokat tekintették át és foglalták össze a hazai viszonyokat. Összegyűjtésre kerültek a Vas megyében, legfőképp Szombathelyen megvalósuló Európai Uniós és nemzeti projektek.  Munkatársaink az örökség megőrzésének jelenlegi helyzetét összefoglaló alapvizsgálat elkészítésében részt is vettek (a tájtervezés, a várostervezés és a kulturális turizmus vonatkozásában).

Annak érdekében, hogy minél pontosabb képet kapjanak a történelmi Savaria képéről és eme érték jelenlegi hasznosításáról, felvették a kapcsolatot a szombathelyi régészeti és örökségvédelmi szervezetekkel, valamint a projekt releváns stakeholdereit (az örökség- és a természetvédelem, a városüzemeltetés, a turizmus, az oktatás valamennyi érintett helyi szereplői) is felkutatták és projekt céljaihoz szükséges adataikat kigyűjtötték.

Bővebb információk a projektről: https://www.facebook.com/ArcheoDanube/

A projekt az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

fotógaléria

további hírek