hírek

SMART Pannonia: Szemléletformáló kampány a biztonságos és fenntartható közlekedés, valamint az alternatív hajtású járművek népszerűsítésével

A Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Együttműködési Programban megvalósuló SMART Pannonia projekt szemléletformáló kampányának keretében, a GYSEV Zrt. valamint további projektpartnerek közreműködésével Sopronban határon átnyúló rendezvényt szervezett 2021. szeptember 17-én. A rendezvény célja „Alternatív hajtású járművek népszerűsítése”, ennek keretében széles nagyközönség – kiemelten a fiatalabb korosztályok – megszólítása a tágabb értelemben vett környezetbarát közlekedés, ún. „soft mobility” tématerületre vonatkozóan.

Az eseményt egy határon átnyúló e-bike túra nyitotta meg, melynek során Mattersburgból (Nagymarton) indult Draßburgon (Darufalva) át egy e-bike túra, osztrák-magyar résztvevőkkel, aminek a végpontja Sopron állomás volt. Mattersburgban (Nagymarton) Ingrid Salamon polgármester asszony, míg Draßburgban (Darufalva) Ing. Christoph Haider polgármester úr köszöntötte az e-bike túra osztrák-magyar résztvevőit, valamint mindkét megállóhelyen sor került teherkerékpárok bemutatására és tesztelésére. A túra résztvevőit Takács Ádám István, a GYSEV Zrt. személyszállítási igazgatója fogadta és köszöntötte Sopron állomáson, ahol csatlakoztak a rendezvény ezen helyszínén szervezett programokhoz, például a GYSEV forgalomirányító központjának megtekintéséhez.

A soproni vasútállomáson lebonyolított programok keretében számos izgalmas foglalkozáson közel 300 óvodás és alsó tagozatos iskolás gyermeknek, valamint kísérő pedagógusaiknak nyílt lehetősége részt venni. Többek között vasútbiztonsági szakemberek tartottak előadást és bemutatót a vasúti közlekedés szabályairól, érdekességeiről, a csoportoknak bemutatták egy vasúti kocsi és mozdony, valamint egy FLIRT villamos motorvonat működését. Továbbá a gyerekeket a vasúti ill. autós közlekedést imitáló, fénysorompót és közlekedési jelzőlámpát is bemutató mini-KRESZ pálya várta, az Európa-sátorban pedig a klímavédelemmel, fenntartható közlekedéssel kapcsolatos játékokban vehettek részt.

Európa arra törekszik, hogy a világ első klímasemleges kontinensévé váljon. Ennek érdekében nagyszabású változtatásokat kell végrehajtani a közlekedési ágazatban is, csökkenteni kell például az üvegházhatásúgáz-kibocsátást. Az Európai Bizottság támogatja a kibocsátásmentes és az alacsony kibocsátású járművek piacának növekedését, illetve törekszik a biztonságos és fenntartható közlekedési formák előtérbe állítására. 2021-et az EU a vasút európai évének választotta, hogy ezzel is népszerűsítse, mint fenntartható közlekedési formát. A megfogalmazott elvek szellemében került ezen rendezvény is megszervezésre.

fotógaléria

további hírek