SYMCRAFT partnertalálkozó és tanulmányút Németországban
2025.szeptember 30. és október 1. között kétnapos partnertalálkozóra került sor az Interreg Central Europe program keretében futó SYMCRAFT projektünkben, aminek Németországban a Lipcse mellett található Markkleeberg települése adott otthont.
A SYMCRAFT projekt a kézműves és az ipari szektor szereplői közötti együttműködések elősegítését tűzte ki célul az agrár- és élelmiszeripar, a textilipar, valamint a fa- és bútoripar vonatkozásában. Ennek keretében az ipari szereplők számára feleslegként (melléktermékként) jelentkező anyagokból a kézműves szereplők új termékek előállítására vállalkoznak. A partnerség most kezdi az első (ún. “pilot”) szakasz megvalósítását, aminek keretében a fent említett szektorokhoz kapcsolódóan konkrét kollaborációk formálódnak (országonként 5, összesen 40).
A projekt aktuális kérdéseinek átbeszélése mellett egy rövid tanulmányúton is részt vettek a partnerség tagjai, ami az agrár – és élelmiszeripari szektorhoz kapcsolódóan került lebonyolításra. A résztvevők először meglátogattak egy helyszínt (Fuse composite GmbH), ahol a kender termesztésre és feldolgozásra alapozva állítanak elő többek között élelmiszeripari termékeket is a folyamat során keletkező melléktermékekből. Majd pedig egy olyan mezőgazdasági üzem mutatkozott be (Valere GmbH), akik szintén a kenderfeldolgozás melléktermékeiből állítanak elő takarmánypelletet. A résztvevők nagyon értékes tapasztalatokkal gazdagodtak.